A Pörrrgető logopédiai fejlesztőkártyák játékos feladatokkal segítik az első hangoktól a tiszta beszédig vezető utat. A kártyák segítségével a gyermekek olyan feladatokat gyakorolhatnak, amelyek célzottan segítik az artikulációs izmok erősítését és a beszédindulást. Az egyszerű lépésekből felépített gyakorlatok biztonságos, vezetett módon támogatják a fejlődést – kortól függetlenül.
A feladatok minden részlete gondosan felépített, szakmai háttérrel, életkori sajátosságokra szabva készültek. Logopédus által készült, így megbízható és biztonságos eszközt jelentenek szülőknek, pedagógusoknak és fejlesztő szakembereknek egyaránt.
A feladatokhoz mindössze olyan hétköznapi eszközök szükségesek, amelyek szinte minden otthonban megtalálhatók – például egy pohár, papírlap vagy tükör.
A pörrrgető kártyák bármely foglalkozásba könnyedén beilleszthetők, és kiválóan működnek ráhangoló, bemelegítő feladatként.
A pörrrgető kártyák komplex módon támogatják a gyermek fejlődését: egyszerre erősítik a beszédhez szükséges izmokat, fejlesztik a figyelmet, a mozgáskoordinációt, a ritmusérzéket és az utánzókészséget. A mozgással, ritmussal és hangadással kísért feladatok együttesen segítik az idegrendszer érési folyamatait.
Az élményközpontú fejlesztés hosszú távon támogatja az érzelmi kötődést és a harmonikus kommunikáció kialakulását.
13.900 Ft
Ez a kártyacsomag játékos feladatokon keresztül segíti a gyermekek artikulációs mozgásának fejlesztését. A célzott gyakorlatok támogatják a hangok pontosabb képzését, és hozzájárulnak a tiszta, érthető beszéd kialakulásához. A feladatok könnyen beépíthetők a mindennapi rutinba, így a szülők otthon is egyszerűen segíthetik gyermekük beszédének fejlődését. Kiváló kiegészítő eszköz pedagógusok és szakemberek számára is, akik játékos formában szeretnék fejleszteni a hangképzéshez szükséges készségeket és a beszéd tisztaságát.
13.900 Ft
Ez a kártyacsomag játékos, mozgással kísért mondókákkal segíti a legkisebbek beszédindulását. A ritmus, a mozgás és az ismétlés együtt természetes módon ösztönzi a hangadás és a kommunikáció fejlődését. A mondókák könnyen beépíthetők a mindennapi tevékenységekbe, így a szülők otthon is egyszerűen támogathatják gyermekük első szavainak megjelenését és beszédindulását. Kiváló kiegészítő eszköz pedagógusok és szakemberek számára is, akik játékos formában szeretnék fejleszteni a korai kommunikációt.
13.900 Ft
Ez a kártyacsomag játékos beszédindító feladatokon keresztül segítheti a korai nyelvi és kommunikációs készségek fejlődését. Az egyszerű, életkornak megfelelő feladatok ösztönzik a hangadást, az első szavak megjelenését és a szókincs bővülését. A feladatok könnyen beépíthetők a mindennapi rutinba, így a szülők otthon is egyszerűen segíthetik gyermekük beszédindulását. Kiváló kiegészítő eszköz pedagógusok és szakemberek számára is, akik játékos formában szeretnék fejleszteni a korai kommunikációt.
A kártyák úgy lettek kialakítva, hogy rugalmasan többféle helyzetben és többféle létszámmal is használhatók legyenek. Már egy felnőtt és egy gyermek is tökéletesen elég a játékhoz, de kisebb óvodai csoportban vagy fejlesztő foglalkozáson is jól működnek.
A csomagban 50 kártya található, amelyekből naponta néhány kártya kiválasztása bőven elegendő. Már 5–10 perc játékos gyakorlás is hatékonyan támogatja a fejlődést.
A kártyák úgy lettek kialakítva, hogy rugalmasan többféle helyzetben és többféle létszámmal is használhatók legyenek. Már egy felnőtt és egy gyermek is tökéletesen elég a játékhoz, de kisebb óvodai csoportban vagy fejlesztő foglalkozáson is jól működnek.
A csomagban 50 kártya található, amelyekből naponta néhány kártya kiválasztása bőven elegendő. Már 5–10 perc játékos gyakorlás is hatékonyan támogatja a fejlődést.
„A kisfiam imádja a Pörrrgetőt! Végre egy játék, ami nem csak lefoglalja, hanem tényleg segíti a hangutánzást és a beszédindítást. Látványosan többet gagyog és utánoz, mióta játszunk vele.
Kati
„Logopédusként sokféle eszközt kipróbáltam már, de a Pörrrgető nagyon bevált. Egyszerű, játékos, és elképesztően jól motiválja a kicsiket a hangadásra.”
Évus
„A fiamnak voltak problémái bizonyos hangokkal, de a Pörrrgető játékosan segített neki kijavítani. Rövid idő alatt rengeteget fejlődött.”
Szilvia
„Logopédiai fejlesztésre tökéletes! A gyerekek motiváltak, versenyeznek, nevetnek, és közben a legnehezebb hangokat is szívesen gyakorolják.”
Barbara
Gyakorló logopédusként az elmúlt évek során több száz gyermek fejlődését segíthettem végig. Fő területeim közé tartozik az artikulációs terápia, a megkésett beszédfejlődés támogatása, a nyelvlökéses nyelés terápiája és a diszfónia kezelése. A mindennapi munkám során első kézből látom, milyen sokat számít a rendszeres, otthoni gyakorlás. Gyakran találkozom szülőkkel, akik szívesen támogatnák otthon is gyermekük fejlődését, de gyakran bizonytalanok. Innen jött a kártyacsomagok ötlete.
